A második India – Ausztrália teszt

Bengaluru-ban rendezték a második tesztmérkőzést India és Ausztrália között március 4-7-én. Ismét nem kellett csalódnunk a két csapatban, remek tesztmérkőzés volt ez a találkozó is. Az első teszt hazai veresége után még nagyobb volt a nyomás a hazaikon, hogy végre mutassanak “valamit”, és végre legyőzzék a kengurukat.

Természetesen az első teszt hősét, O’Keefe-t az egész krikettvilág figyelte, hogy ismét nagyszerű wicketeket szerez-e vagy nem megy neki ezen a talajon.

India nyerte a pénzfeldobást, Kohli kapitány az ütést választotta először. A hazaiak 71 overt és 2 labdát bírtak a vendégek ellen, mire mindenki kiesett, közben 189 pontot szereztek. Rahul volt a legjobb indi, 90 átfutást szerzett 205 labdából. Joggal kérdezhetjük, O’Keefe hány embert ejtett ki? A válasz: egyet. Ettől függetlenül 1,9-es economy-val nagyon jó mutatókkal dobott, de most a kiesések elmaradtak. Viszont volt helyette egy Nathan Lyon, aki 8 embert ejtett ki! Szép teljesítmény.

A vendégek jöttek ütni. Indiának 200-250 pont között kellett tartani az aussie-kat, ha szerettek volna “életben maradni”. Jadeja 6 embert kiejtve segítette a hazaiakat abban, hogy ne kellejen szégyenkezni az első inning miatt. Ausztrália 276 ponttal zárt.

Megint India jött. Remek futásokkal, okos ütésekkel a hazaiak megint kiettek magukért. Pujara 92, Rahane 52, Rahul 51 és Saha 20 pontjának köszönhetően India 274 pontot szerzett. Most Hazlewood tett ki magáért a vendégektől, 6 wicketet szerzett. O’Keefe 2 embert dobott ki, Lyon most ebben az inningben nem ejtett ki senkit. Ausztráliának 188 pont kellett, hogy megnyerje ebben a sorozatban a második tesztet is az indie-k földjén.

A végső játékrészben Ausztrália a 25. overig, és 100 pontig bírta. Ashwin és egész India földönkívüli állapotba került, és 10 over alatt “kivégezték” a vendégeket. Ashwin 6 wicketet szerzett! Ausztrália mindössze 112 futással vesztette el a tesztet. Az állás 1-1. Folytatás március 16-án Ranchi-ban!

Képek a mérkőzésről:

A napok összefoglalói (ismét azt tanácsolom, érdemes megnézni):
1. nap
2. nap
3. nap
4. nap

És a mérkőzés egyik legviccesebb pillanata volt amikor Ishant Sharma-nak nem tetszett a Steve Smith dobásfogadása (ilyen mimika sincs mindennap a krikettben):

Advertisements

A harmadik egynapos mérkőzés az “Anglia Indiában” turnén

3. ODI 2017.01.22 – Kalkutta

A 3 meccses Nemzetközi Egynapos (ODI) sorozat utolsó állomására érkeztek a csapatok január 22-én Kalkuttában. A dolog eldőlt, hiszen India már 2 találkozót megnyert, az Angoloknak a szépítés lehetett reális cél.

India nyerte a pénzfeldobást, természetesen Kohli a dobást választotta.
A vendégek elég álmosan kezdtek, de a 4. overtől beindultak. Szépen jöttek a 4-esek, és a 10. over végére 43/0-al álltak az angolok. Roy és Billing szépen kontroll alatt tarták a hazaikat, mígnem a 18. over 2. dobásán kiesett Billings, aki “csak” 35-ig jutott. Roy 65 ponttal esett ki, ekkor 110/2-n álltak a vendégek.
Félidőnél már 127/2 volt az eredményjelzőn. Nem volt ez jó előjel a vendégek számára…
Aztán Bairtstow és Morgan magukra találtak és hatosok is jöttek.  A 40. over végén 225/4 volt az állás a vendégeknél.
Aztán az utolsó 10 overben Stokes elképesztő 57 pontot csinált mindössze 39 labdából.
Az első inning végén 321/8 volt az állás.
—————————–
Jöhettek a hazaiak. Indiában mindenki azt hitte, hogy ez egy sima meccs lesz. Nem lett az…
Olyannyira nem lett az, hogy a hazaiak a 10. over végén 52/2-vel álltak Singh nem érezte most ezt a meccset, 14 labdából 4 pontot szerzett eddig.
A 20. overben kiesett Kohli, és Singh továbbra sem hozta azt, amit az előző mérkőzésen: 38 labdából 24 pont.
A 30. overben 166/4 volt, már 7,8-as run rate kellett a hazaiaknak a 3. győzelemhez.
Dhoni is kiesett az 56 770 néző szinte csendben ült.
A 40. overre már 9,3-as run rate kellett volna a győzelemhez, ami szinte lehetetlennek tűnt a remekül dobó vendégekkel szemben.
Az utolsó overre 16 futás kellett volna a hazaiaknak, Jadhav egy hatossal kezdett, majd a második labdára egy négyest hozott. 4 labdából kellett 6 futás. Újra feléledt a remény az Indiai oldalon. Aztán 2 labdából semmi. Az inning utolsó előtti dobásával pedig Woaks kiejtette Jadhav-ot, aki 90 futásig jutott. Utolsó labdára pedig nem lett futás.
Anglia 5 futással nyert, és az ODI sorozat végeredménye 2-1 lett az Indiaiak javára. 

 

A vasárnapi indiai “bosszú”

2017. január 29-én rendezték meg Nagpurban a második T20I mérkőzést India és Anglia között. A találkozó helyi idő szerint este 7-kor kezdődött.
A pénzfeldobást Anglia nyerte, Morgan kapitány a dobást választotta.
Az 5. overben kiesett Kohli, 21 pontot ért el. Nem a legjobb teljesítmény de nem is élete legrosszabb mutatója. A 10. over végén 67/2-vel álltak a hazaiak, ami nem a legjobb, mindenki keztde úgy érezni, hogy a 3 meccses sorozatot elbukja India. A 11. over közepén Yuvrah Singh is kiesett mindössze 4 futással. Aztán Rahul felrázta magát, és kicsit dühből és becsületből elkezdte gyártani a pontokat. A 14. over végére már 62 futásnál járt, mindössze 38 labdából. Ekkor 105/3 volt az állás. Rahul a 18. overig bírta, ekkor kiesett 71 futással. Remek strike rate 47 labdából érte el a nagyszerű eredményt. India végül 144/8-al zárt.

Jöhettek az angol ütőjátékosok. Mindenki azt hitte, az angolok simán nyerik ezt a meccset is, de senki nem számolt azzal, hogy Nehra ma valami elképesztő formában fog dobni. Az angolok az első 3 overben nem kímélték a hazaiakat. Az over végére 22/0-al érkeztek, tényleg mindenki a vendéggyőzelemre voksolt. Ekkor jött Nehra, és a 4. overben két vendégütő játékost is kidobott! Előbb Billins-t, majd Roy-t küldte a kispadra. A hazaiak előtt felcsillant a remény.
Aztán az angolok visszavettek, ennek az lett az eredménye, hogy nem jöttek a nagy ütések. Aztán a 11. overben Mishra kidobta Morgan-t, ezzel megszerezve önmaga 200. T20 wicketjét. A 15. over végére 104/3-al álltak az angolok. A 17. over végén újra robbant Nehra keze, ezúttal Stokes volt az áldozat.
Az utolsó over előtt 137/4 volt az angoloknál. 8 futás kell a vendégek újabb győzelméhez. Bumrah következett. Első dobására rögtön kiejtette Root-ot. Második dobás egy futás Ali-nál. 4 labdából 7 futás kell. Harmadik labda, nincs futás. Negyedik labda WICKET! Buttler is kiesett. 2 labdából kell 7 pont.  Ötödik labda 1 pont. 1 labdából kell 6 futás. Utolsó labdájával Bumrah meglepte Ali-t aki nagyot akart ütni, de elvétette!
India nyert!
Bumhra utolsó overje elképesztő volt, és a mérkőzés véghajrája is nagyon izgalmasra sikerült. Ezzel India 1-1-re módosította az állást. Folytatás Bangalore-ból szerdán!

 

A második egynapos mérkőzés az “Anglia Indiában” turnén

2. ODI 2017.01.19 – Cuttack

Anglia nyerte a pénzfeldobást, és Morgan a dobást választotta.
A 3. over első dobásában Woaks kiejtette Rahul-t, majd az over utolsó labdájával Kohli is Rahul sorsára jutott. A hazaiak döbbenten álltak, hiszen az eredményjelző 22/2-t mutatott. Az 5. over 4. labdájával Woaks egy rövid labdával ismét “hazaküldött” egy indiait, Dhawant. India csapata és egy nemzet kapott sokkot . Az over végén 25/3 volt az állás.
Yuvrah Singh következett az ütők sorában. Remekül ráérzett a meccs hangulatára, egymás után ütötte a 4-eseket, a 8. overben 3-at is produkált. Dhoni és Singh remek párost alkotva szépen hozták a pontokat. A 20. over végén 92/3 volt az állás.
Sing és Dhoni továbbra sem álltak meg, 6 pontosak is jöttek, de továbbra is a 4-esek domináltak. Dhoni a langyos kezdés után felengedni látszódott, a 30. over végére már 167/3, és 5,56-os run rate állt a hazaiak neve mellett.
A 33. overben Singh elérte a 100-at, utoljára ez 2011-ben sikerült neki ODI mérkőzésen. India a kezdeti nehézségek után végre újra versenybe került.
Aztán a 43. overben lett vége az indiai száguldásnak. Előbb Dhoni ütött egy 6-ost, ezzel ő lett az első indiai aki elérte a 200 hatpontost ODI mérkőzéseken.
A 43. over utolsó labdájával Woaks ismét bizonyította, hogy remek dobó. Yuvrah Singh kiesett. 127 labdából 150 futás, 21 négyes és 4 hatos a neve mellett, és kicsit több, mint 3 óra játék a kezében. Remek eredmény.
Dhoni viszont tovább szárnyalt, 4-eseket és 6-osokat is ütött. A 48. over utolsó labdájával esett ki. 122 labdából 134 futást, 10 négyes és 6 hatost szerzett. 381/6 lett az indiai inning vége.
——————————————————–
Az angol innigről csak annyit, hogy egyszerűen nem tudták hozni a pontokat a jól dobó hazaiak ellen, így hiába ért el Morgan 102 futást, ez sem volt elég. A véghajrá azért kicsit izgalmas volt, de végül India 15 futással nyert. Érdekesség, hogy Ali, Roy és Root is elérte az 50 átfutást, míg a hazaiaknál ez csak Dhoni-nak és Singh-nek sikerült.

Az első egynapos mérkőzés az “Anglia Indiában” turnén

Ha már szó volt a z első India – Anglia T20 meccsről, akkor kicsit beszéljünk az egynapos nemzetközi (ODI) találkozókról amit ez a két ország játszott egymással. A lényeg, India nyerte a 3 meccses sorozatot 2-1-re.

  1. ODI 2017.01.15 – Pune

India nyerte a pénzfeldobást, és Kohli a dobást választotta, mint utóbb kiderült helyesen.
Az 5. over után 28/0-al álltak az angolok, ami kifejezetten jónak számít főleg India ellen. Roy szépen ütött (17 labdából 21 futás), de Hales mintha kereste volna még önmagát (13 labdából mindössze 4 futás). Aztán a 7. over második dobásában Hales búcsúzott, nem ért vissza időben a kapuhoz (run out).
A 10. over végén 67/1 volt az angolok eredményjelzőjén, Roy elképesztő volt, 37 labdából 52 futást szerzett. Yadav borzasztó 7 es economy-val dobott 5 overt. Aztán szépen csordogált a meccs, egészen a 19. over 3. dobásáig. Roy kiesett úgy, hogy 61 labdából 73 futást ért el. Nagyszerű eredmény.
A 27. overben kiesett Morgan 28 futással. Ekkor 157/3 volt az állás.
Továbbra is jól ütöttek az angolok, sok 4-est értek el. Root magára talált és hozta a pontokat. Buttler a 38. over 5. dobásán esett ki 220/4-nél.
A 42. overben lett vége Root ütőjátékának. 95 labdából 78 pontot szerzett.
Aztán a többiek szépen ütötték a négyesek, hatosokat, és hamar elérték a 300 pontot. A 48. over első labdájából esett ki Stokes, aki 40 labdából 62 pontot gyűjtött. Szintén nem mindennapi teljesítmény.
350/7-el zárt Anglia. 26 négyest és 9 hatost szereztek. Érdekesség, hogy Yadav 7 overéből 63 futást szereztek, 9-es economy-val. Borzasztó. Ekkor fél India azt hitte, hogy semmi remény megnyerni a meccset, de Kohli kapitány tudta, hogyan kell felrázni csapatát.

Sajnos nem sikerült jól a hazaiak első 5 overe. Dhawan már a 4. overben kiesett, és az első 11 overben mindössze 61/3-al álltak. Kohli tartotta magát egyedül.
Félidőnél 165/4 volt a hazaiak eredménye, Kohli 67, míg Jadhav 60 futásnál járt. Gyakorlatilag ők tartották még a lépést, de még mindig úgy tűnt itt nem lesz hazai örömünnep.
Aztán a két “öreg” felpörgött, és a 37. over második labdájánál kiesett Kohli. 105 labdából 122 futást szerzett. Ekkor 263/5 volt az eredményjelzőn.
A 40. over ötödik labdájánál esett ki végül Jadhav, elképesztő 76 labdából 120 futást ért el 12 négyes és 4 hatos kíséretében.
Végül a 49. over első labdájának hatosával ért véget a mérkőzés. India borzasztó dobással, de remek ütőjátékkal nyerte az első nemzetközi egynapost. Kohli és Jadhav 200 futást értek el együtt.

 

India – Anglia 1. T20I

258214

Ben Stokes lehet a meccs egyik hőse (forrás: espncricinfo)

Anglia már a tavalyi év karácsonya óta Indiában turnézik. Ezalatt 5 tesztmérkőzést játszottak, ezek közül 4-et India nyert, egy végződött döntetlennel. Az Egynapos Nemzetközi Mérkőzések (ODI) közül 2-t India, 1-et Anglia nyert legutóbb. Ám ebben a formátumban nem olyan erősek az indik, ez tény. Anglia ismét visszavághat, és Ben Stokes remek formáját látva erre minden esély megvan. India csapatába sok veterán is visszakerült, ez mindenesetre javíthat az esélyeiken. Morganék biztos, hogy a győzelemért küzdenek az indiai Köztársaság Ünnepén Kampurban.
A mérkőzés 12:00-kor kezdődik.

India kezdőcsapat: V Kohli, JJ Bumrah, YS Chahal, MS Dhoni, B Kumar, Mandeep Singh, A Mishra, A Nehra, MK Pandey, HH Pandya,RR Pant, Parvez Rasool, KL Rahul, SK Raina, Yuvraj Singh

Anglia kezdőcsapat: EJG Morgan, MM Ali, JT Ball, SW Billings, JC Buttler, LA Dawson, AD Hales, CJ Jordan, TS Mills, LE Plunkett, AU Rashid, JE Root, JJ Roy, BA Stokes, DJ Willey
——
Anglia nyerte a pénzfeldobást és a dobást választotta Morgan. Jól tette, mert a dobóik gyorsan kiejtették a kulcsembereket. India 147/7-el zárt. Elég szomorú, hogy a 150-et sem érték el. Jó esély nyílt meg az angolok előtt, hogy a legutóbbi egynapos nyertes meccs után újra győzelemmel a zsebben jöjjenek le a pályáról. Eoin Morgan kapitány 51 futásig jutott, és összesen a T20I találkozókon 1500 futás felett jár. Angolként ő az első aki elérte az 1500-at.
Sokáig nem jöttek a kiesések az angol játékrészben, majd Morgan után Root is búcsúzott, ám kiderült, hogy érvénytelen a dobás, és mégsem esett ki, mikor is 20 labda volt hátra de már csak 17 futás kellett a győzelemhez.
A 18. overben már  Root szépen hozta a duplákat és két négyest is. Az over végére már csak 1 futás kellett a győzelemhez.
A 19. over első dobásával pedig meg is lett az egy futás. Anglia nyert!
16357609_10154295565313034_1481013207_o
Root és Morgan volt a nyerő páros (forrás: ecb.co.uk)

—–
Folytatás vasárnap!