A második egynapos mérkőzés az “Anglia Indiában” turnén

2. ODI 2017.01.19 – Cuttack

Anglia nyerte a pénzfeldobást, és Morgan a dobást választotta.
A 3. over első dobásában Woaks kiejtette Rahul-t, majd az over utolsó labdájával Kohli is Rahul sorsára jutott. A hazaiak döbbenten álltak, hiszen az eredményjelző 22/2-t mutatott. Az 5. over 4. labdájával Woaks egy rövid labdával ismét “hazaküldött” egy indiait, Dhawant. India csapata és egy nemzet kapott sokkot . Az over végén 25/3 volt az állás.
Yuvrah Singh következett az ütők sorában. Remekül ráérzett a meccs hangulatára, egymás után ütötte a 4-eseket, a 8. overben 3-at is produkált. Dhoni és Singh remek párost alkotva szépen hozták a pontokat. A 20. over végén 92/3 volt az állás.
Sing és Dhoni továbbra sem álltak meg, 6 pontosak is jöttek, de továbbra is a 4-esek domináltak. Dhoni a langyos kezdés után felengedni látszódott, a 30. over végére már 167/3, és 5,56-os run rate állt a hazaiak neve mellett.
A 33. overben Singh elérte a 100-at, utoljára ez 2011-ben sikerült neki ODI mérkőzésen. India a kezdeti nehézségek után végre újra versenybe került.
Aztán a 43. overben lett vége az indiai száguldásnak. Előbb Dhoni ütött egy 6-ost, ezzel ő lett az első indiai aki elérte a 200 hatpontost ODI mérkőzéseken.
A 43. over utolsó labdájával Woaks ismét bizonyította, hogy remek dobó. Yuvrah Singh kiesett. 127 labdából 150 futás, 21 négyes és 4 hatos a neve mellett, és kicsit több, mint 3 óra játék a kezében. Remek eredmény.
Dhoni viszont tovább szárnyalt, 4-eseket és 6-osokat is ütött. A 48. over utolsó labdájával esett ki. 122 labdából 134 futást, 10 négyes és 6 hatost szerzett. 381/6 lett az indiai inning vége.
——————————————————–
Az angol innigről csak annyit, hogy egyszerűen nem tudták hozni a pontokat a jól dobó hazaiak ellen, így hiába ért el Morgan 102 futást, ez sem volt elég. A véghajrá azért kicsit izgalmas volt, de végül India 15 futással nyert. Érdekesség, hogy Ali, Roy és Root is elérte az 50 átfutást, míg a hazaiaknál ez csak Dhoni-nak és Singh-nek sikerült.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s